

A csapatok előadásai különösen látványosak voltak, hiszen korhű ruházatban és fegyverekkel mutatták be a korszak katonai hagyományait. A programok között mesemondás és a Kákics Zenekar zenés-interaktív gyermekműsora is szerepelt, így a családok minden tagja találhatott érdekes elfoglaltságot.
A vásártérben a látogatók közelebbről is megismerhették a hagyományőrző egyesületek munkáját és az 1840-es évek mindennapjait bemutató kiállításokat. A Mare Temporis Alapítvány korhű viseletekkel és tárgyakkal idézte meg a korszak hangulatát. A gyerekek körében nagyon népszerű volt az arcfestés, a nemzeti színű hajfonás és a kokárdakészítés is. A Magyar Bajusz Társaság vidám bajuszmustrája pedig sok mosolyt csalt a látogatók arcára.

A rendezvény különlegessége volt, hogy a történelmi bemutatók mellett modern technológiák is megjelentek. A látogatók például VR-szimulátor segítségével is betekintést nyerhettek a katonai világba. Így a program egyszerre mutatta be a múlt hagyományait és a honvédelem jövőjét.

Köszönjük fellépőink munkáját: Kákics zenekar | Magyar Bajusz Társaság | Mare Temporis | Mogyoródi Sándor Huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesület | Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete | Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat | 14. honvédzászlóalj, a „Pesti csatárok”.
Fotós: Rácz Tünde | honvedelem.hu














